Értékek
2015. október 30. írta: Erine

Értékek

Mindig is érdekeltek az emberek, az életük, hogy és miért úgy alakul a sorsuk, ahogy, milyen személyiségek és miért épp úgy működnek, hogyan élnek, milyen gondolatok foglalkoztatják őket.

Szeretek beszélgetni és megismerni, nem felületesen, mélységeiben, megérteni és az embereken keresztül felfedezni a világot. Nem szégyellem nagyon kíváncsi vagyok.

Fontos számomra az emberekkel való kapcsolódás. Éltet, töltődök általa. Mostanra rájöttem nem lehet semmi sem fontosabb, mint az a kapocs, az az érték, amivel egymást megajándékozhatjuk, hogy figyelünk egymásra. Mára egyre kevesebb a személyes találkozás, az igazi együttlét, az Emberhez fordulás, a figyelmes meghallgatás.

Könyvelőként is elsősorban az ügyfél mint Ember érdekel. Mi motiválja abban, amivel foglalkozik, hogyan valósítja meg önmagát, hogyan működik mint vállalkozó. Biztos munkahelyet szeretne magának biztosítani ezáltal, sikeres akar lenni a szakmájában vagy a magas jövedelem motiválja? Szeretek minőségi és kellő időt tölteni velük.

Megfigyeltem az ügyfeleimnél és magamnál is rá kellett jönnöm (no ezzel szembesülve, nem éreztem valami jól magam először) az életben egy sémát követünk az életünkben, akár dolgozunk, akár vásárolunk, akár barátkozunk, akár tanulunk, bármit is csinálunk.

Belemerülve a lélek rejtelmeibe, egyre jobban kezdett egy jóleső remegés elfogni, hogy még többet szeretnék tudni, ez egy kimeríthetetlen felfedezni és megértésre váró „csodavilág”.

Olyan belső béke van bennem, ha látom és megértem és ezáltal segíteni tudom  az ügyfeleimet.  Ha ő is megértésre lel az életének egy szegmensében, akkor tud előbbre lépni, fejlődni.

Emellett nagyon fontos számomra, hogy meglássák a vállalkozásban tevékenykedők, hogy a könyvelés nem csak a számláik leadásából, rögzítéséből, a bevallások beadásából és a fizetendő adók közléséből áll, hanem először is ez a vagyonukkal való gazdálkodásáról szól, amiért ők a felelősek. Messze menő következtetéseket le lehet vonni, meg lehet ismerni egy embert a könyveléséből, hogyan él, hogy gazdálkodik a pénzével, merre jár, mivel jár, milyen életszínvonalon él, van-e tartaléka, hogyan alakul a pénzárama, mindig mindenre jut elegendő pénze, vagy nem, hogyan beszél, nyilatkozik,mire figyel oda és mire nem,  mennyire érdeklődik a saját vállalkozása, élete felől, vagy csak azt hiszi elég, hogy ő jó a szakmájában, hogyan hozza a bizonylatokat, szépen összeszedve, vagy összegyűrve egy zacskóban, időben hozza-e, felelősséget vállal-e önmagáért és az alkalmazottakért, kérdez-e mielőtt bármiben is döntene, tervezi-e a vállalkozása működését vagy napról-napra dolgozik csak.

Mindenkinek lényeges, hogy elfogadják, figyeljenek rá, fontosnak érezhesse magát, elismerjék, kedvesek legyenek vele és egyenrangú partnerként kezeljék. Ezek a legalapvetőbb értékek bármilyen emberi kapcsolatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelkemutjai.blog.hu/api/trackback/id/tr678037484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Riem 2015.10.30. 21:16:20

Szia Ircsi, Inci, Irénke!
Örülök, hogy elolvashattam a bejegyzésedet. Nagyon aranyos a cicád!! Nagyban különösen!! :D
Amit leírsz számomra öröm, mert a foglalkozásod tőlem olyan távol áll, hogy elképzelni sem tudom mit találhatsz benne szépet. No ez csak az én érdektelenségem. Most remélem a további bejegyzések leszedik a hályogot a szememről. Isten ments, hogy arra inspiráljalak, hogy csak ebben az irányban menj tovább, de engem ez érdekel. A Gr tanfolyamon Masni az aliasom, egyébként Emőke vagyok, de a Kaposvári. ( a szappanos ) Itt viszont Riem
Ha esetleg beszélnél arról amit felfedeztél, a sémáról...... Milyen sémára gondolsz?
Sok örömöt kívánok a blogolásban!!! :)
süti beállítások módosítása